Szivárvány Ökoház

Hogy a jövőben Te is megépíthesd a sajátodat!
SZIVÁRVÁNY ÖKOHÁZ
Közösségi támogatási projekt szupervályog bemutató mintaház építésére

Egy kicsi, ám minden alapvető szükségletet és komfortot kielégítő otthon, amely hívogatóan simul bele a tájba… emberléptékű harmónia, egészség, fenntarthatóság (gazdasági és ökológiai értelemben is). Nem tűnik irreális vágynak a XXI. század emberének, aki már meghódította a világűrt is. Mégis sokak számára egyre elérhetetlenebb álom?!

A projekt lényege

A Szivárvány Ház megépítésével szeretnénk bemutatni, hogy egy kicsiny és egyszerű, ám minden alapvető szükségletet és komfortot kielégítő egészséges és fenntartható otthon nem elérhetetlen, sőt saját kezűleg is megépíthető.

A projekt célja, hogy felépítsük az első olyan hazai szupervályog lakóházat, amelyen be tudjuk mutatni a technológia előnyeit, speciális lehetőségeit (pl. kupolaszerkezet, boltozat), illetve azt, hogy hogyan adaptáljuk a technológiát, azaz hogyan egészítsük ki azokkal az elemekkel, amelyek szükségesek a mi éghajlatunkhoz és kulturális szokásainkhoz igazodó épületek megépítéséhez. A mintaépület megépítésének a szemléltetésen túl az is célja, hogy egy olyan ház épüljön fel, amelyet az érdeklődők megnézhetnek, akár egy-két napra ki is próbálhatnak, és helyben választ is kaphatnak a technológiával kapcsolatos esetleges kérdéseikre. Ez a „szolgáltatás” nem várható el egy magánembertől, aki a későbbiekben ilyen házat épít. További célunk, hogy kitapossuk az engedélyeztetés első látásra rögös útját.

Szerény anyagi és emberi erőforrásaink sajnos nem teszik lehetővé, hogy teljes mértékben önerőből finanszírozzuk a mintaház megvalósítását, ugyanakkor egy kézzelfogható (megnézhető, megtapintható, megszagolható…) és kipróbálható mintaépület nélkül nem tud továbbhaladni a technológia hazai bevezetése. Ehhez kérjük az ÖN segítését / a TE segítségedet, hogy Nader Khalilinek – a szupervályog atyjának – nyomdokain haladva minél több ember számára érvényesülhessen az otthonhoz jutás és az EGÉSZséges élet alapvető joga.

A projekt, azaz az építés 2015 márciusában indul, de a tervezést, engedélyeztetést már 2014-ben elkezdjük.
Az építés tervezett időtartama kb. 8 hónap (legkésőbb 2015. ősz végén befejezzük).

Mire lenne szükségünk a projekt megvalósításához?

A projekt megvalósításához szükséges összegnek és beletett munkának előreláthatólag mintegy a felét tudjuk majd biztosítani, mint önerő, de a hiányzó anyagi és emberi erőforrások nélkül kétséges az építés megvalósítása. Az előzetes költségvetést egy „minimálverzióra” állítottuk össze, amelyben a legolcsóbb, de megfelelő minőségű építőanyaggal számoltunk. Ahol csak lehetséges, igyekszünk használt vagy újrahasznosított anyagokkal dolgozni, illetve, amit csak lehet, egyszerű, saját kivitelezésű módszerekkel megoldani. Bár igyekszünk a lehetőségekhez képest a legkörnyezettudatosabb anyagokat és megoldásokat alkalmazni, a szűkre szabott keret számos esetben kompromisszumra kényszerít bennünket. Amennyiben sikerül a minimális összegnél nagyobb támogatásra szert tennünk, úgy igyekszünk a „minimálverziós” megoldásokat a környezet- és egészségvédelem szempontjából ideálisabb megoldásokra cserélni. Például biocement használata, polipropilén tömlő helyett természetes alapanyagú juta- vagy kenderszövet használata stb. 

Bár az építés nem valósítható meg a megfelelő anyagi források nélkül, pénzforrás helyett számos egyéb módon is hozzá lehet járulni a céljaink megvalósulásához:

  • Építőanyagok, berendezések: tömlő, szögesdrót, cement/mész, faanyag, nyílászárók, vasárú, vezeték (víz, villany) stb; Nyitottak vagyunk új termékek kipróbálására, reklámozására is!
  • Önkéntes szakmunka elvégzése (földmunka, villany- és vízszerelés, kémény- és kályhaépítés, nádazás, ácsmunka, vízszigetelés, festés, burkolás…);
  • Önkéntes munka az építéshez és az „építőbrigád” ellátásához (pl. főzés);
  • 3D látványterv, makettek készítése, honlap fejlesztés;
  • A mintaház projekt és a szupervályog-technológia hírének megosztása, hogy minél több támogatóhoz eljusson.

Támogatási szándékát, kérjük, e-mailben jelezze az info@szupervalyog.hu címre.

Kérjük adja / add tovább a hírt azoknak, akiket Ön szerint / szerinted érdekelhet!
A lap aljáról letölthető (a függőleges nyilacskára kattintva) a projekt egyoldalas szórólapja.


 

Ċ
Monika Erika Dr. Kovacs,
2014. dec. 4. 1:01